Leírás:
Színház, történelem, szociológia, film, zene – és ami mindegyik tudományterületet összekötheti: az irodalom. A Kútfő Bibliotéka sorozat nem egyébre vállalkozik, mint az előbb felsorolt diszciplínák területén elért eredmények összefogására és bemutatására. A történeti és elméleti munkákat tartalmazó sorozat azonban nem csupán a tudományok többnyire zárt határain belül elért eredményekből kíván meríteni, hanem nyitni szándékozik a határterületek felé is. Kitekintéssel a világban zajló folyamatokra is, az egymást követő könyvek sora megkísérli frissen elénk tárni azokat a kérdésfeltevéseket, amelyek a magyar művelődés jelenkori alakulását jelentős mértékben befolyásolhatják.A költői megszólalás feltételei a közelmúltban maguk is a költészet kiemelt támáivá váltak. A hagyomány újraértelmezésének belső kényszere, a versfoma mint értékadó vagy épp megtagadni kívánt örökség, a pátosz és a irónia szerepének átgondolása, avagy a költői szerep pózainak leleplezése mind-mind olyan kérdés, melyet egyetlen mai versművész sem kerülhet meg. De természetesen azok az olvasók sem, akik megpróbálják értőn és érzékenyen olvasni a kortárs magyar költészetet. A könyv az ezekre a kérdésekre adható válaszlehetőségeket térképezi fel – a szükséges nyitottsággal, bizalommal és gyanakvással.Bedecs László 1974-ben született Budapesten.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 1960 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 990 Ft, GLS 1130 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.