Leírás:Horváth János irodalomtörténeti munkáinak IV. kötete a Horváth János verstani munkái (2004) és a Horváth János irodalomtörténeti munkái I-III.. (2005, 2006, 2007) után a Horváth János összegyűjtött munkái című sorozat ötödik darabja lesz. A IV. kötet a XIX. század irodalmának elemzésével foglalkozik: két könyvet és tizenhárom rövidebb terjedelmű tanulmányt, egyetemi előadást, emlékbeszédet, műelemzést, bevezetést és adatközlést tartalmaz. A két könyv az először 1922-ben megjelent Petőfi Sándor (amely a kötetnek több mint felét foglalja el), valamint a posztumusz, 1999-ben napvilágot látott Gyulai Pál, amely 1927-1928-ból való. A kötetben közlünk eddig meg nem jelent anyagot is: az egyik a Nemzeti klasszicizmus irodalomszemléletének nagyobbik része, amely Arany János és Kemény Zsigmond, a másik Salamon Ferenc felfogását mutatja be (mindkét egyetemi előadás az 1930-as évtizedből származik). A kötet darabjainak jelentős része ma már nehezen hozzáférhető vagy teljességgel ismeretlen. Együttes megjelentetésük egyszerre láttatja Horváth János irodalomfelfogásának, irodalomtörténetének nemcsak fő vonalait, hanem fontos részleteit is. A sajtó aló rendezést Korompay H. János és Korompay Klára végezte.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.