Leírás:
A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont kiadásában megjelent a Magyar Történelmi Emlékek – Értekezések – Tanulmányok a nacionalizmus kultúrtörténetéből című sorozatunk harmadik darabja. Címe: Árpád a város fölött – Nemzeti integráció és szimbolikus politika a 19. század végének Magyarországán. A könyvet Varga Bálint, intézetünk tudományos munkatársa írta. Monográfiája a millennium időszakát idézi fel, a magyar állam hét, nagyszabású emlékművén keresztül a vidéki Magyarországon. A szerző arra keres magyarázatot, hogy mennyire tudott működni a homogenizáló központi állam akarata egy nyelvileg és felekezetileg is sokszínű országban.
TARTALOM
Köszönetnyilvánítás
EGY EZERÉVES MÚLT
Az integráció kihívása
A múlt elfoglalása
Múltat írni, emlékművet építeni: a nemzeti kultúrák
megalkotása a 19. századi Európában
A millenniumi eszme
Eszméből valóság: a millenniumi ünnepségek
A millennium kiterjesztése a vidékre:
Thaly Kálmán és emlékművei
VÁROSOK
Pozsony
“Mi csupán pozsonyiak vagyunk”
“Pozsony néhány évtizeden belül teljesen magyar jellegű
kinézetet fog ölteni”
Ortodox sziget egy modern városban
A második főváros és a bástya a határon: városolvasatok
és reprezentációk
A múlt dicsősége és a Porta Hungarica: a vár olvasatai
Nyitra
“A város ma határozottan magyar jellegű”
Morvaország hosszú árnyéka: a város olvasatai
Munkács
Útban a keresztény magyar társadalom felé
A tradíció védelmezői: a munkácsi zsidóság
“Munkács a magyarok bölcsője volt”: a vár és a város olvasatai
Brassó
Egy város, három társadalom
A Varázshegy árnyékában: a város olvasatai
Pannonhalma és Pusztaszer
A nyugati civilizáció magyarországi bölcsője: a kolostor olvasatai
A magyar alkotmányosság és szabadság bölcsője:
a romok olvasatai
Zimony
Nemzeti integrációk egy sokszínű határvárosban
Egy határváros olvasatai
A városok és a nemzeti integráció
Első tényező: társadalmi szerkezet a premodernitásban
Második tényező: a nacionalizmus mint érzelmi vonzerő
Harmadik tényező: a modernitás percepciója
A KŐBE ÉS BRONZBA VÉSETT MAGYAR ÁLLAMESZME
Prológus: a millennium ezernyi arca
Az ezeréves múlt ünneplése
A helyi millenniumi ünnepségek
Jelek az örökkévalóságnak
“Eddig német, s ne tovább!”: a dévényi emlékmű
“Gondoskodtam a tót atyafiakról is”: a nyitrai emlékmű
“A magyar szabadság dicső bástyája”: a munkácsi emlékmű
“Az állameszmének a nemzetiségi vidékeken ajánlott
symbolizálása”: a brassói emlékmű
“A pannoni hegyre fellovagló Árpádot juttatja eszünkbe”:
a pannonhalmi emlékmű
“Ama szent hely, hol alkotmányunk született”:
a pusztaszeri emlékmű
“Csak a Száváig, ne tovább!”: a zimonyi emlékmű
A város és a táj elfoglalása
A millenniumi emlékművek a nyilvános térben, 1896–1918
Árpád és Mária Terézia
A magányos turul
Az egyeduralkodó Árpád
Árpád és Honterus
Árpád és Asztrik
Versenyfutás Árpádért
Árpádból Hunyadi
Epilógus: a “nagy háború” után
Konklúzió: Árpád és a város .
BIBLIOGRÁFIA
AZ ILLUSZTRÁCIÓK JEGYZÉKE
TÁRGYMUTATÓ
SZEMÉLYNÉVMUTATÓ
HELYNÉVMUTATÓ
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.