Leírás:
Mára tagadhatatlanul válságba került a racionalitásnak az a formája, amely a szekularizáció szellemi összefüggésrendszerét is megalapozó természettudományos és technikai szemlélet alapjául szolgált. A kötet szerzőinek közös kérdése: nem létezik-e az érvényességre támasztott igény kritikai felülvizsgálatának a technikai és természettudományos racionalitástól különböző módja, amely a vallásokon belül alakult ki, és amely nem a még nem racionális tudat kifejeződése, hanem a kritikai racionalitás sajátosan strukturált, a technikától és a tudománytól különböző formája? A vallásos észhasználat kritikai észhasználat, ezért helye van a modern kor kritikai nyilvánosságában, ugyanakkor a vallásos észhasználat nem a természettudományos észhasználatot tekinti kiindulópontjának, hanem a kritikai észhasználat egyik eredeti, sajátos formájaként áll előttünk érvényesen.
Azzal a kérdéssel van dolgunk, hogy miként van jelen a vallás a kultúrában, és viszont – a vallási kommunikáció és a médiumok vallási jelentősége sem ragadható meg, ha nem tudjuk szélesebb távlatban szemlélni a vallás és kultúra összefüggéseit a modern társadalmakban. Kötetünk szerzői, élükön Hans Joassal, aki korábban az Erfurti Egyetem, a Chicagói Egyetem, jelenleg pedig a Berlini Humboldt Egyetem tanáraként tevékenykedik, azzal a világos elköteleződéssel vesznek részt közös munkájukban, hogy a hit társadalomtudományosan is értelmezhető valóságát a megragadottság passzív tapasztalatával hozzák tudományosan is érvényes összefüggésbe.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Kommunikáció- és Médiatudományi Intézetének Médiakultúra, vallás, nyilvánosság kutatócsoportja ezzel a kötettel bocsátja útjára Conditio Humana című könyvsorozatát.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.