Leírás:
Milyennek látták régen az emberek az értelmi fogyatékos személyeket, milyen volt a korabeli társadalomban betöltött helyzetük, státuszuk? Hogyan alakult sorsuk a társadalmi többség által már nem tolerált viselkedésű és ezért kirekesztett “bolondok” helyzetéhez képest az elzáró, majd gyógyító, fejlesztő, nevelő intézményekben? Bekerültek-e egyáltalán az értelmi fogyatékos gyermekek és felnőttek ezekbe az “asylumokba”? A kötet szerzője ezekre a kérdésekre keresi a választ, miközben az egymást követő történeti koroknak és kultúráknak az értelmi fogyatékos emberekről, a “bolondokról” és a pszichiátriai betegekről alkotott társadalmi-mentális képét rekonstruálja a kezdetektől a 19. század végéig.
A kötetet megalapozó kutatás “interdiszciplináris megközelítésmódjából adódóan a szűkebb szaktudományos nézőponton túllépve a magyar neveléstudomány, illetve annak részeként a mentalitástörténeti alapokon nyugvó antropológiai nézőpontot is felvállaló történeti gyermek-, illetve felnőttkorkutatás – tartalmi és formai szempontból egyaránt igényes – nézőpontjait is megjeleníti. A munka új tudományos eredményei nem csupán az értelmi fogyatékos gyermekről és felnőttről alkotott kép kialakulása történeti folyamatainak árnyalt bemutatását használni kívánó pedagógiai, gyógypedagógiai szakemberek, továbbá az orvostudomány és a különböző humán tudományok összefüggéseire is fogékony tudósai számára nyújt jól használható adatbázist, hanem igényes, leíró stílusából adódóan és nem utolsósorban számos érdekes képzőművészeti alkotást is felvonultató esztétikus szemléltetőanyag folytán a téma iránt érdeklődő laikus olvasó számára is tartogat érdekes információkat.
Németh András, egyetemi tanár, ELTE
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.