KATEGÓRIA KIVÁLASZTÁSA
Dorrit Willumsen dán író, 1940-ben született Koppenhágában. Az 1960-as évek közepén kezdődött el irodalmi pályafutása, azóta regényeket, novellákat, versesköteteket és színdarabokat publikált. 1983-ban megkapta a dán kritikusok irodalmi díját, 1995-ben elnyerte a Søren Gyldendaldíjat, 1997-ben elnyerte az Északi Tanács Irodalmi Díját.
Nem csak a könyv címe szokatlan, hanem az is, hogy egy regénynek egy 74 éves nő legyen a főhőse, aki egy mai, megöregedett, talán kissé már demens Nóraként fogja túlméretezett farkasbundáját és kilép biztonságos, ám érzelmileg kihűlt életéből. Még a mobiltelefonját is behajítja a tó fenekére, és ezzel végképp elvágja magát elviselhetetlen férjétől és otthonától.
„Egy kis menüettet hall. A telefonja csengése. Valaki akar tőle valamit. A telefon a tó mélyén fekszik. De a csengés ott van Wendy agyában, kissé meggörbíti az ujjait, mintha elővenné és a füléhez emelné a telefont. Hirtelen hiányzik neki. Saját, külön nyelven szólt hozzá. Édes, csalogató volt a csengése. Hiányoznak a hűvös sms-ek, a halk zümmögés, a rezgés és a fény, amely véletlenszerű érintésre is kigyulladt. A táskájában feküdhetne, és dühönghetne, hogy Wendy nem hallja, és még éjszaka is rimánkodhatna áramért.
Az a kis rózsaszín téglalap képes volt feldühíteni, várakozóvá, idegessé tenni, és akár napokra bűntudatot ébresztett benne, ha történetesen törölt egy olvasatlan üzenetet. De leginkább tehetetlenséget érzett a sok üzenet, követelés és fölösleges kép láttán. Szennyezte a levegőt, most meg a vizet szennyezi.”
(Részlet a regényből)
