Leírás:
A Horthy-korszak és annak névadója évtizedek óta kitüntetett témája azoknak az emlékezetpolitikai vitáknak, amelyek megosztják a magyar politikai közösséget és különösen annak értelmiségét. A Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai és Történettudományi Osztályának a vezetése ezért döntött úgy, hogy az új kutatások fényében górcső alá veszi 20. századi történelmünknek ezt a korszakát. A kétnapos konferencián, amelyre 2020. szeptember 14-15-én került sor az MTA Székházában, hét referátum (az előadók: Karsai László, Püski Levente, Tomka Béla, Turbucz Dávid, Ujváry Gábor, Ungváry Krisztián, Zeidler Miklós) és összesen 21 korreferátum hangzott el az 1919 és 1944 közötti negyedszázad vitakérdéseiről.
A konferencia szervezői a legkényesebb kérdések elől sem tértek ki, sőt éppen azok köré szervezték a hét témakört. A mai magyar történésztársadalom egészét reprezentáló előadók és hozzászólók a korszak társadalmi és politikai problémáiról éppúgy eszmét cseréltek, mint a kultúra és a művelődés helyzetéről, II. világháborús szerepünkről és a holokausztról. A kötet az előadások és korreferátumok szerkesztett szövege mellett az MTA elnökének köszöntőjét és Zsoldos Attila osztályelnök bevezetőjét, valamint a konferencia végén elhangzott összegző jellegű hozzászólásokat is tartalmazza.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.