Romano Guardini, a huszadik századi német teológia és művészetelmélet meghatározó alakja beszédeivel, nyilvános előadásaival, időnként egészen szűk körben vezetett filozófiai kurzusaival és egyetemi óráival a II. világháború alatt elszenvedett kényszerű hallgatás után mind a megújuló német és európai szellemiség, mind konkrétan a katolikus gondolkodás meghatározó alakja lett. Tekintélye és hatása nem korlátozódott Európára, amit az is kiválóan érzékeltet, hogy 1986-ban az argentin Jorge Mario Bergoglio, a későbbi Ferenc pápa pontosan Guardini tanulmányozása céljából érkezett Németországba, ahol doktori értekezést kívánt írni a német gondolkodó filozófiájáról.
Kötetünk Guardini műalkotásokkal, művészettel és esztétikai kérdésekkel foglalkozó, különféle műfajokba sorolható (többek között levél vagy megnyitó beszéd formájában megszületett) írásainak gyűjteménye. A témáikban és formai jegyeikben is különböző szövegek átfogó képet adnak az életművet meghatározó törekvésről, vagyis a szépség vallási rangjának rehabilitálásáról.
„A műalkotásban tehát megszűnik az elkülönítettség. Az alkotás terében egymás társaságába kerülnek a dolgok, az ember pedig oly módon kerül közel valamennyihez, ahogyan a közvetlenül adott világban sohasem. Ezáltal az alkotás világába belépő, az alkotás világát átélő szemlélő maga is a teljességben tud élni.”
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.