Bár az asztrológia világszinten a reneszánszát éli, ennek ellenére kevés szó esik több évezredes történetéről, gyökereiről és kulturális beágyazottságáról. Nicholas Campion hiánypótló műve az ősidőktől kezdve mutatja be a nyugati asztrológia mágiához, valláshoz, filozófiához és a korabeli tudományokhoz fűződő kapcsolatát, és azt a hatást, melyet nemcsak az emberi szellemre, de a politikára is gyakorolt. Campion vizsgálódása kitér az asztrológia bölcsőjének tartott mezopotámiai csillagjóslásra is, mely vélhetően Egyiptom közvetítésével került a görögökhöz, és vált a horoszkopikus asztrológia kiindulópontjává. A szent iratokban – mint például a babülóniai Enúma elisben vagy a Bibliában – említett égi jelenségek mint jóslatok mellett az asztrológia a Föld-központú hierarchikus világképen alapult, mely meghatározta a sztoikusok, neoplatonisták, majd később számos középkori filozófus gondolkodásmódját is. A Campion feltárta összefüggések rámutatnak arra az eddig szinte figyelmen kívül hagyott tényre, hogy az ősi és az antik (nyugati és közel-keleti) világ hite, gondolkodásmódja, létszemlélete az asztrológia nélkül nem érthető meg a maga teljességében.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 1960 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 990 Ft, GLS 1130 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.