Leírás:
Gáspárik Attila (színművész, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója) könyvsorozatának ez a – harmadik – kötete a legfontosabbról, a tehetségről beszél.
A színészi tehetségről, színpadi munkáról tankönyvértékű esszét kínál az olvasónak.
És példákat. Nagy formátumú színészekkel készítet beszélgetéseivel a konkrét és élményszerű “tehetség-felmutatás” sajátos műfaját teremti meg.
Gáspárik Attila a szakember tudásával vázolja, amit a színházi világban tehetségként azonosít a szakma.
Feltérképezi ennek összetevő elemeit.
Külön érdekessége a kötetnek, hogy a szerző rávilágít a színészi munka (és tehetség) közösségi determináltságaira.
A közösségi determinációkat Gáspárik a színházi világon kívül is azonosítja.
Bátran a színházba utalja, ami kimondottan szakma – és bátran jelzi és elemzi a színházi produkciók esetenkénti politikai, történelmi, közéleti, és bizony: akár titkosszolgálati behatároltságát.
Ez a három kötet így együtt máris egyedülálló teljesítmény: a jelenségek történeti áttekintése, a színház szakmai betájolása, az értő és gondolatébresztő eszmefuttatások, konkrét példák “sűrűjében” nem eltéved az olvasó, hanem – eligazodik…
Előző két kötetének ( A színház kiterjedése ill. Teátrális világunk) szerves folytatása e kötet.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.