Leírás:
Jung munkásságának központi témája az archetípusok vizsgálata. Életműsorozatának két kötetből álló, 9. része e témáról szóló tanulmányokat tartalmaz: az I. kötet, Az archetípusok és a kollektív tudattalan a rövidebb esszéket gyűjtötte egybe, míg az Aión kifejezetten a Selbst (“mély-én”) archetípusával foglalkozik, különös tekintettel ennek vallástörténeti vonatkozásaira. Úttörő jelentőségű pszichológiai munkáról van szó, hiszen ahogy a szerző a kötet zárószavában megfogalmazta: “Minden kutatónak kötelessége, hogy dokumentálja, amennyire csak lehet, leleményeit és nézeteit, de arra is vállalkoznia kell, hogy alkalomadtán egy-egy hipotézissel is előmerészkedjen, még ha fenn is áll a tévedés veszélye. Ugyanis leginkább a tévedésekből származtak a legalapvetőbb igazságok, és ha nem tudjuk valamiről, hogy micsoda, akkor már az is az ismeretek gyarapodását jelenti, ha azt tudjuk róla, hogy mi nem.”
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.