Arany László (1844-1898) nem mindennapi örökséget kapott útravalóul: Arany János fiaként a magyar és a világirodalomba való természetes bekapcsolódás jutott neki osztályrészül, viszont gyermekkorától fogva élete végéig apjának nyomasztó árnyékában élt, hiába ért el jelentős eredményeket számos más területen. Alighanem nemzedéke egyik legnagyobb formakultúrájú költői tehetsége volt, s bár az alkatának alighanem leginkább megfelelő irodalmi pályafutásban is inkább bénította az apai példa, mégis létrehozta generációjának egyik legmaradandóbb teljesítményét, A déli bábok hősét.
Az író, folklorista, jogász, gazdasági szakember szerteágazó élet útjának feltárására vállalkozik ez a tanulmánykötet, több tudományág (irodalomtörténet, néprajz, történettudomány) képviselőinek bevonásával. A gyűjtemény összeállítására születésének 175. évfordulója adta az apropót, s valóban időszerű feladatnak bizonyult, mert mind ez idáig nem valósult meg olyan kollektív vállalkozás, amely nem egyszerűen apja visszfényeként vagy utójátékaként tekintett volna Arany Lászlóra.
E kötet a hagyaték majdnem teljes pusztulása miatt szinte feltárhatatlanná váló életpályának az eddigi legteljesebb megközelítése, amely a későbbi kutatások számára is megnyitja az utat. Az Arany László teljesítményével való számvetés ugyanis a 19. századi értelmiségtörténet szempontjából is elengedhetetlen: általa képet kapunk az egyik legjelentősebb intellektuális tradíciót őrző Arany család szellemi kisugárzásáról, és bepillanthatunk társadalmi kapcsolatrendszerébe.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.