Leírás:
Pál István, az ELTE tanára, e könyvében levéltári kutatásai alapján a budapesti közlekedés fejlesztésének történetét írta meg az 1956 utáni időszakban, tanítványa, Szabó Csaba közreműködésével. A folyamatban – kivéve a legfiatalabbakat – a fővárosiak valami módon mindannyian érintettek voltak, ezért a mű az olvasók széles köréhez szól.
A szerzők a bevezetőjükben az ötvenes évek végének közlekedési viszonyait és a belőlük adódó problémákat ismertetik. Megállapítják, hogy az ország felgyorsított ipari fejlődését, a főváros lakosságának felduzzadását nem tudta követni az infrastruktúra bővülése, s egyes területeken már-már elviselhetetlen állapotok uralkodtak. Az 1960-as években először újraindult több felfüggesztett vagy halogatott beruházás – a kelet-nyugati metró építése és az Erzsébet híd megvalósítása, majd fokozatosan az új beruházások kerültek előtérbe. A 70-es évek extenzív fejlődésének eredményei imponálóak – noha a szerzők a kudarcokat és a melléfogásokat sem hallgatják el – míg a következő évtized a megváltozott nemzetközi helyzetre és az ebből fakadó gazdasági nehézségekre való tekintettel már az elbizonytalanodás, a kiútkeresés korszaka. A beruházások terén itt már a “mentsük a menthetőt” lehetne a jelszó.
A mű időrendben halad előre, miközben sokszor egy-egy nagyobb téma részletezése köré csoportosítja mondanivalóját. Ilyen az Erzsébet híd felépítése, a 4-es metró sorsa vagy a parkolás gondja.
A gondos megfogalmazások és magyarázatok segítségével szinte végigéljük a villamosközlekedés, az autóbusz- és trolibusz-közlekedés, a HÉV és a metró sorsát, mai fővárosi
közlekedésünk kiformálódását.
A gazdag képanyag összegyűjtése Szabó Csaba munkája (aki egyébként mozdonyvezető). A képek felelevenítik közelmúltunkat, és fellazítják a tudományos leírások szövetét. Egy-egy régi fotót nézve feltehetjük a kérdést: “Mi lett belőle?” Szinte puszta területen kiépült a BAH-csomópont, a kézi váltóállítás helyett modern irányítórendszer működik, sőt, ma már a közösségi közlekedés egyes járműveinek nyomon követése is megvalósult. Tennivaló persze még lenne bőven, s ezt a szerzők nem is hallgatják el, ahogy a közösségi közlekedés jövőjével kapcsolatos aggodalmaikat sem.
A kötet második, bővített kiadását ajánljuk most figyelmükbe, amelyben térképek és az 1990 utáni időszakról szóló kitekintés gazdagítja az első kiadásban már nagy népszerűségre szert tett művet.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.