Leírás:
Csalog Zsolt a barátom. Ezen nem változtat az sem, hogy itt hagyott minket. Nem tudok múlt időben beszélni róla. A barátság feltétlen. Csézsé, ahogy jelölni szerette magát, régész, néprajzos és szociológus is. Azonkívül, hogy író és grafikus. Hetvenháromban egy hosszú esti beszélgetésben elmondta, hogy végigharcolta a forradalmat. Ott állt előttem a hős. Aki géppisztolyt fogott, és percről percre kockáztatta az életét, helyettem, mindannyiunk helyett. Ekkor szerettem meg. Ezen sem változtat semmi.
Örültem, hogy Soltész Márton irodalomtörténész Csalog szerteágazó életművére szánta rá a sokéves, aprólékos nyomozást, a tudományos elemzést.
(Világlátásom a szerzőétől eltérő. Azt a következtetését például, mely Zsoltot a szélsőjobboldalivá torzult egykori írónak szinte ikertestvéreként mutatja be, tiszta lelkiismerettel nem hagyhatom szó nélkül. Nem úgy van.)
S hogy ezt tisztáztam, vegyük sorra Soltész Márton jelentős erényeit. Nem fogadja el irodalmunk s vele hazánk kettévágását. Szereti könyve hősét, s higgyék el, ez ritka. Jóakaratú. Alapos, fáradhatatlan.
Gondosan beszél Zsoltról. Egyenként a könyveiről. De azt sem ugorja át, amikor belezsarolták, hogy jelentéseket írjon a titkosszolgálatnak. Korábban egy interjúkérdésre: Hogy érintett?, azt válaszoltam: Ez rövid lesz. Fájt. Soltész nem keni el, többet mond róla, mint az újságíró leleplező könyve. S e bővebb, komoly kutatáson alapuló leírás igazságot szolgáltat Zsoltnak.
Akit érdekel, ki ez a Csalog, milyen író és ember, vegye elő a Parasztregényt, és ismerje meg a háború utáni korszak talán legfontosabb munkáját a magyar faluról. Vegye elő az Egy téglát én is letettem című kötetet, olvasson munkásról. Vegye elő a Kilenc cigány címűt, olvasson romákról, igazat. Olvassa az M. Lajos, 42 éves címűt arról az emberről, aki túlélte a Gulág kényszermunkatáborát. Olvassa Soltész Márton munkáját, csak ajánlhatom mindenkinek.
Lengyel Péter
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.