Boglárcsikok
Van valami rendkívüli Magyarország és Lengyelország történelmében! Barátkozunk és évszázadok óta támogatjuk egymást. Sőt, több mint ezer éve! És tesszük ezt, az egymással szüntelenül küzdő, másokat – főként a szomszédokat – sanyargató világban. 1939., II. világháború! Lengyelországot leigázza Németország és a Szovjetunió. Közel kétszázezer lengyel menekül megszállt hazájából Magyarországra, és ott is marad. A hatalmas menekültáradatot kenyérrel, borral, munkával fogadják. Sőt! A menekültek között sok a gyerek és a fiatal. Említést érdemel, hogy a magyarok, a menekülthullám kezdetétől fogva segítettek nekünk lengyel iskolákat alapítani – ilyen a világhírű, balatonboglári Lengyel Gimnázium és Líceum. Lengyelország egész területéről érkezve, több száz fiatal tanult itt a háború idején. Barátságunk különleges korszaka volt ez. Én is menekült voltam. Én voltam az egyik diák. Soha nem felejtem el! A könyv, amit most ön a kezében tart, a magyarországi Lengyel Gimnázium és Líceum tanárai és diákjai által vezetett és eddig még soha nem publikált krónika szöveghű kiadása. Egy embertelen korszak emberi oldalának leírása, ami akkor tényleg olyan volt nekünk, lengyeleknek, mint egy falat mennyország.
Tadeusz Olszański
„Boglárcsik”, író, újságíró
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.