Leírás:
Békés Csaba (1957-), történész, az MTA doktora, az MTA Politikatudományi Intézetének tudományos tanácsadója, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára, a Cold War History Research Center alapító igazgatója, a hidegháború és a kelet-nyugati viszony történetének itthon és külföldön egyaránt elismert szakértője. A könyv harminc év kutatásainak szintéziseként számos ponton újragondolja a szovjet blokk és benne Magyarország szerepét a kelet-nyugati viszony és a nemzetközi politika alakításában; a szerző mintegy negyven elméleti újítást, illetve felfedezést vezet be a nemzetközi kapcsolatok történetének értelmezésébe. Kiindulópontja, hogy a hagyományos felfogásoktól eltérően az enyhülés politikáját a termonukleáris korszak szuperhatalmi együttélésének alapvető modelljeként, meghatározó kereteként mutatja be, amely 1953-tól 1991-ig mindvégig érvényben volt. Ez a világpolitikai konstelláció a szemben álló felek egymásra utaltságán és ebből következő kényszerű együttműködésén alapult. A könyv eredeti tézisei közé tartozik az a központi állítás is, hogy a kelet-közép-európai kisállamok folyamatosan emancipálódtak Moszkvával, illetve a Nyugattal és a harmadik világgal szemben. Ennélfogva az 1950-es évek második felétől a hidegháború végéig a korábban feltételezettnél lényegesen fontosabb szerepet játszottak a szovjet blokk belső lobbiküzdelmeiben éppúgy, mint a nemzetközi politika alakításában
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.