Leírás:
”Az érzelmi zsarolás a manipuláció igen erős változata, amelynek során a hozzánk közel álló emberek közvetlenül vagy közvetve azzal fenyegetnek, hogy megbüntetnek bennünket, ha nem tesszük meg azt, amit szeretnének. Az érzelmi zsarnokok tisztában vannak azzal, mennyire fontos számunkra a velük való kapcsolatunk. Jól ismerik sérülékeny pontjainkat és legféltettebb titkainkat. Függetlenül attól, hogy mennyire szeretnek bennünket, ezeket az intim információkat használják fel ahhoz, hogy céljukat elérjék – azaz meghajoljunk az akaratuk előtt.
Ebben a könyvben a népszerű Susan Forward apró darabokra szedi az érzelmi zsarolással terhelt kapcsolatokat, és eszközöket ad az áldozatok kezébe a visszavágáshoz. Világosan, közérthető stílusban vázolja fel a lehetséges lépéseket; segítségül listákat, gyakorló feladatokat ad, valamint olyan kommunikációs technikákat tanít, amelyekkel megerősíthetjük a kapcsolatainkat, és örökre kiléphetünk az érzelmi zsarolás ördögi köréből.
Dr. Susan Forward Los Angelesben élő, nemzetközileg elismert terapeuta, előadó és író. Magyarul is megjelent Mérgező szülők, illetve Mérgező anyósok és apósok című kötetei évek óta igen nagy népszerűségnek örvendenek.”
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.