Az államszocializmus jogfejlődésének, a jogalkotás társadalmi-politikai hátterének elemzése hiányos és gyakran leegyszerűsítő, holott az évtizedek során jelentős változások befolyásolták a jogrendszer tartalmát, a politika és a jogi szabályozás kapcsolatát.
A tanulmányok a korszak jogalkotásának folyamatából hat olyan törvény keletkezését, megalkotásának politikai környezetét vizsgálják, amelyek társadalmi hatásuk alapján kiemelkedő jelentőségűek voltak. Emellett jól példázzák, hogy milyen változások mentek végbe a jog és a politika viszonyában a vizsgált időszakban.
Az elemzések abból indulnak ki, hogy a szocialista jogrendszer vizsgálatában nem elegendő a normatív alapú megközelítés, de elengedhetetlen a politikai környezet, a szakmai-tudományos álláspontok és a politika kölcsönhatásának vizsgálata. A korszak törvényalkotásának nyomon követéséből olyan következtetések is levonhatók, amelyek a megváltozott társadalmi viszonyok közepette a mára is igazak: a jogalkotás teljes átpolitizálása, a jog mindenhatóságába vetett hit zsákutca; a politikai voluntarizmus lerontja a jog funkcióinak érvényesülését; és a politikai hatalom önkorlátozása mellett jogalkotásban elsőrendű szerepe van a jogtudománynak, amelynek a szakmai racionalitás alapján kell befolyásolnia a politikai törekvéseket.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 1960 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 990 Ft, GLS 1130 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.