Leírás:
”A váron belül élő gyermekek osztályhelyzete megegyezik, azaz pontosan tudni, mekkora a minimális vagyona azoknak, akik a kapun belülre kerülhetnek. Innen jó eséllyel csak védett járművekkel (iskolabusz, szülői autó) mehetnek iskolába a gyerekek, akik, mivel magánintézménybe járnak, ott sem találkoznak radikálisan eltérő társadalmi helyzetből érkező, éppen ezért sokkal kevesebb kulturális tőkéből élő gyerekkel, tökéletesen homogén környezet jön létre a kölyök számára. Amelyet a szülők azzal súlyosbíthatnak, hogy virtuális világba érzékenyítik őket. Mert miközben mélyen antidemokratikus, tökéletesen arisztokratikus (az arisztokráciához tartozás feltétele itt nem a nemesi születés, hanem a megszerzett vagyon mértéke) térben nevelik őket, demokratikus történetet mesélnek nekik. Zajlik az érzékenyítés kirekesztés ellen, kapnak tudást a szegénységről, mindent elméletben, az élettől és a tapasztalástól távol. Amikor elsétálunk egy sorompóval, belépőkártyával, portásokkal védett lakópark előtt, akkor legalább azt tudnunk kell, hogy a gyerekek, akik kint állnak előtte, és sóvárogva nézik a falakon belüli csúcsjátszóteret, a tuktuksofőrök gyermekei.”
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.