Leírás:
Érdemes-e kamaszoknak mesét mondani? És ha igen, mit és hogyan?
Zalka Csenge Virág hivatásos mesemondóként több, mint tíz éve rendszeresen mesél kamasz és kiskamasz (12-19 éves) közönségeknek, akik a kezdet kezdete óta töretlenül a kedvencei.
Szerinte a kamaszok nem csak remek közönség, akik érdeklődéssel, kreatív ötletekkel és mélységes beleéléssel képesek követni a történeteket – hanem nagyon nagy szükségük is van rájuk.
A PONT Kiadó gondozásában megjelent Mesemondók márpedig vannak (2016, 2017) kötete a nemzetközi mesemondás első magyar nyelven megjelent alapozó munkája. A könyv a mesékkel foglalkozó pedagógusok, mesemondók, és szakemberek között jelentős pozitív visszhangot kapott, megkerülhetetlen referencia-anyaggá vált. Ennek a kötetnek a gondolatmenetét, hagyományait követve az új, kamaszokról szóló, Hősök és pimaszok – Mit és hogyan meséljünk kamaszoknak c. könyv is a gyakorlati információkra, olvasmányosságra, hasznos forrásokra, és természetesen a gondos meseválogatásra helyezi a hangsúlyt.
A könyv borítóját Laurent Diána rajzainak felhasználásával Sziács Viola tervezte.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.