Leírás:
Újabb kötetem jeles emigráns személyiségeknek szentelem, akikről már korábban, az 1980-as évek elejétől, esetleg az 1970-esek végén is írtam. Az ő sorsukban kicsit tetten érhető az anyaországi, a hazai magyarság helyzete is, hiszen innen kényszerültek elmenni, más hazát keresni. (Találunk-e párhuzamot sokak mai nyugatnak indulásával? Gondoljunk tán ebbe is bele.) Az itthoniak, a mi nemzedékünk, s még az előttünk és utánunk jövők is, megszenvedték a rendszert – például a kitaszítottságot, azt a helyzetet, amely szerint mi sem igen leltük honunkat a hazában. Csakhogy általában nem az életünket kockáztattuk, csupán a szabadságunkat orozták el tőlünk és a félelem uralta az életünket. Ők a második világháború utáni menekültek vagy az ’56-os forradalom emigránsai, akik a politikai üldöztetés vagy a kötél általi halál elől menekültek Magyarországról. Pontosabban disszidáltak. Hiszen itthon csak így szóltak róluk a hivatalosságok. Emigránsok csak az 1990-es változások után lettek.
Ők a tizenhárom jeles személy, akiket több mint negyven éves újságírói munkásságomból emeltem ki – Ausztriától Ausztráliáig futottak, és az itthoni társadalom különböző rétegeiből kellett útnak indulniuk. A befogadó ország menekültjeiként pedig egytől-egyig bizonyítottak, valakikké váltak, megbecsült, értékes állampolgárai lettek második otthonuknak. S tegyük hozzá: bármely földrészre vetette is őket a sorsuk, hasznára váltak az anyaországnak is.
Ónody Éva
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.