Leírás:
A kötetbe foglalt tanulmányok különböző aspektusok és életpályák egymás mellé helyezésével interpretálják a 19. század első évtizedeitől az 1850-60-as évekig tartó periódusra érvényes társadalomtörténeti folyamatoknak azt a vonulatát, amely az íróvá válás keretét is adta, s amely a birtokos nemesi életformától a vármegyei vagy állami hivatalvállalásig igen széles spektrumban próbálta megteremteni az írói működés egzisztenciális biztonságát. Az elemzések tárgyául választott egyéni életstratégiák és irodalmi folyamatok történeti elemzéseknek válnak itt az alapjául, s ezért a kötet egyszerre járulhat hozzá az utóbbi időben egyre több eredményt felmutató, az irodalmi intézményrendszer alakulására irányuló kutatásokhoz, mint ahogy a 19. századi rendi társadalom átalakulásának társadalomtörténeti vizsgálata szempontjából is új eredményeket hoz. Ugyanakkor az egyes tanulmányok egy-egy problémát körüljárva, az egymást követő nemzedékek tagjainak hasonló vagy éppen nagyon is eltérő mentalitását és szerepértelmezési kísérleteit is igyekeznek felvillantani az olvasó előtt.Völgyesi Orsolya az MTA Irodalomtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. Gondozásában jelent meg Kölcsey Ferenc Országgyűlési naplójának kritikai kiadása (Universitas, Budapest, 2000.).Önálló kötetei:Politikai-közéleti gondolkodás Békés megyében a reformkor elején. A rendszeres bizottsági munkálatok megyei vitái 1830-1832. Békés Megyei Levéltár, Gyula, 2002.Egy siker kudarca. Kuthy Lajos pályafutása. Argumentum, Bp., 2007.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 1960 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 990 Ft, GLS 1130 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.