Leírás:
”Itt a földön ember s ember közt a leghalkabb, de legértékesebb kapocs: egymás életének a csendes helyeslése.” – írja Iancu Laura Élet(fogytiglan) című kötetének egyik levelében. Mottó-értékű szavak ezek, melyek a szerző poézisét, szemléletét egyaránt jól mutatják. És jól látja/láttatja Iancu Laura költői-írói világát Halmai Tamás jelen könyve is. A fentebb idézett sor ilyen értelemben jelentheti szerző és értelmező egymásra találását is, hiszen a szövegekben folyton megmutatkozik az ember, aki mindig több a szubjektumnál, a lírai énnél. Az alkotó léte saját teremtett világában metafizikai: láthatatlanul is jelenvaló.
Iancu Laura írásművészetében a fogalmak ontológiai értelemben alkotnak olyan kohéziót, melyben alkotói és befogadói szubjektum által együttesen teremtődik meg a lélektani mondanivaló. Halmai Tamás sorait idézve: “Csángó örömhír, írhatnánk összegzően a költő eddigi munkásságáról. Két okból. Egyrészt, mert öröm a moldvai magyarság soraiból kikerült szerzőt üdvözölhetni irodalmunkban. Másrészt, mert Iancu Laura metafizikus elégiaköltészete evangéliumi üzeneteket hordoz. Pontosabban azokkal viaskodik. Keserves, keresztvivő boldogság e líráé. Nincs egyéb vagyona, mint >>a betűk boldog könnycseppjei
(Nagy Gáspár).”
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.