Leírás:
A kedves Olvasó talán már tapasztalta a jungi pszichológiával foglalkozó könyvek között keresgélve, hogy magyar szerzők munkáival csak elvétve lehet találkozni. Éppen ezért ebben a hiánypótló antológiában “olyan cikkeket, tanulmányokat, érdekes konferencia-előadásokat gyűjtöttünk és rendeztünk össze, amelyek képet adhatnak a magyar jungiánusok gondolkodásáról és tevékenységéről az elmúlt évtizedekben. A különböző írások kiválasztásánál tudatos törekvésünk volt, hogy lehetőség szerint egyfajta történeti áttekintést adjunk, emellett fontosnak tartottuk, hogy elismerjük és méltányoljuk azokat a szakembereket és gondolkodókat, akik akkor is mertek Jungtól meríteni, Jungról előadni, írni, amikor ez egyáltalán nem volt divatos, sőt inkább tiltott vagy tűrt cselekedet volt. Továbbá célul tűztük ki, hogy ezzel a válogatással – igaz, a teljesség igénye nélkül – bemutassuk a jungi pszichológia legfontosabb témáit.”
Részlet az előszóból
“Jung – ez nem kétséges – európai örökségünk része. Hatása a pszichológián, a pszichoterápián túl a művelődéstörténetben, a társadalomfilozófiában, az irodalomelméletben, sőt kiváló szépírók alkotásaiban is lemérhető.”
Részlet Buda Béla “C. G. Jung munkássága a mai lélektan tükrében” című cikkéből
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.