Leírás:Taktikai játék – PiratatakHajót kell építenünk. Egy-egy építmény hat kártyalapból áll össze.Az építést nehezíti, hogy a kalózok egy rossz lapjárással 3 már meglévő lapunkat is elvihetik. Sőt, a mi építményünkhöz tartozó lapok más játékosok birtokába is kerülhetnek, így aztán drága aranytallérokon kell megváltanunk azokat.Ajánlott életkor: 5 éves kortólJátékosok száma: 2-4 játékosA játék tartalma: 55 kártyalap: 4 x 6=24 hajó lap, 20 arany érme lap, 8 kalóz lap, 3 ágyú lap.A játék célja: Elsőként kell összerakni a saját színednek megfelelő hajót.A játék előkészülete: Tegyük a lapokat lefelé fordítva az asztal közepére.A játék menete: Az óra járásának megfelelő irányban, minden játékos, amikor sorra kerül, akkor húz egy lapot és megmutatja a többieknek. A játék során a játékosoknak legalább egyszer húzniuk kell, azután eldönthetik, hogy tovább is húznak még vagy átadják ezt a jogot/passzolják.4 lehetőség van:- a játékos hajó lapot húzott: Ha a játékos még nem kezdte el a hajója összerakását, akkor maga elé helyezi a húzott lapot és eszerinti színű hajót kell majd összeépítenie. Kivéve, ha egy másik játékos már elkezdte összerakni azt a színű hajót.Minden rákövetkező fordulóban, minden adott (először húzott) színű hajókártyával lehetősége van a játékosnak összerakni a hajóját. A játékos színének nem megfelelő hajókártyákat jobbra félre kell tennie. (Később a nem kellő kártyáktól lehetősége lesz a játékosnak megszabadulni vagy el tudja majd adni azokat a játék folyamán.)Ha egy játékos hajólapot húz, utána folytathatja laphúzást, ha akarja.- ágyú lapot húz a játékos: Félre kell tenni a játékos jobbjára és folytathatja a húzást.- a játékos arany érme lapot húz: A jobbjára teszi és folytathatja a húzást. Az arany érmelappal a játékosnak lehetősége van hajólapot vennie egy másik játékostól, azért hogy összerakhassa a saját színű hajóját.Figyelem: Ha egy játékos szeretne venni egy hajókártyát (csak egyet egy körben) akkor nem húzhat lapot. A játékostárs nem tagadhatja meg a hajólap eladást. (3 „arany érme” kártyát lehet átváltani 1 „hajó” kártyára).- kalóz lapot húz a játékos: Oh jaj! Akkor 3 nála lévő lapot vissza kell adnia (arany érme vagy másik játékosnak megfelelő színű hajókártya vagy akár saját színű hajókártya) + a kalóz kártyát a pakli mellé kell tennie és másik játékos következhet. (ha nincs 3 lapja, akkor a nála lévő maradék kártyákat kell odaadnia)Másrészről, ha egy játékosnak van ágyú kártyája, akkor a kalózkártyát és az ágyú kártyát együtt a pakli mellé teszi (ekkor nem ad vissza lapokat). A következő játékos folytatja a játékot.Pakli: Ha elfogy, akkor az egyik játékos fogja a lapokat, összekeveri, és új paklit csinál.Ki nyer? Aki elsőként tudja összerakni a (saját színű) hajóját (6 azonos színű kártyából).
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 2290 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 990 Ft, GLS 2290 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.