A Kettősportré című regény életrajzi fikció, amelynek epizodikussága okán akár a „Jelenetek két életből” alcímet is lehetett volna adni. Agatha Christie és Oskar Kokoschka életének valós története képezi az alapot, amit Pleijel aztán a képzelet erejével tesz számunkra élővé: megteremti a két alkotó ember hosszú életének rövid, mindössze hat ülésen végighúzódó metszéspontját, amelyet azonban az emlékek, a róluk szóló történetek kellően termékennyé tesznek ahhoz, hogy abból új művészet fakadhasson: az idősödő Pleijel érett, letisztult, lírai hangú prózája.
„Agatha figyeli, Kokoschka miként keni szét a festéket a vásznon egy spatulával. Aztán leteszi, hogy rágyújthasson. Agatha éles hangon szólal meg:
– Tudatában van annak, Mr. Kokoschka, milyen elviselhetetlenül magabiztos a beszéde?
Ölében pihenő kezét összekulcsolja, hogy nyugodtan tudjon ülni. Mint egy képmutató apáca, gondolja Kokoschka egy idő után, amikor látja, hogy az nem mond többet. Arcán semmi élet. Mint a kő, mozdulatlan és csendes. Kokoschka elsóhajtja magát. Nem csendéletet tervezett festeni. Lételeme az arckifejezés és a mozgás, csak így képes dolgozni. Amikor a bécsi és drezdai akadémián tanított, a modelleknek térdepelniük kellett, kezüket a lábuk mellé ereszteni, aztán körbepördülni. Térdízületek, vállak, a mozdulat teljes összetettsége. Mrs. Christie-től nem kér gimnasztikát. De legalább beszélne. Szemügyre veszi a whiskysüveget. Csaknem a fele megvan még. Mrs. Christie makacs, mint egy öszvér. Kokoschka tegnap túlontúl őszintén beszélt és ezt ma már bánja; felszakította vele a múlt sebeit.”
(Részlet a regényből)