Leírás:
Hogy ki szeret? Alighanem mindenki. Igaz, nem annyira, nem akkor és nem úgy, ahogy épp szükség lenne rá. Kalin Terzijszki Európai Irodalmi Díjjal jutalmazott novelláskötetének hősei első pillantásra akár a szomszédaink lehetnének: olyan alakok, akiket életük egy meghatározó pillanatában magába rántott a közép- és kelet-európai ingovány, majd elsodort a véget érni nem akaró “átmeneti kor” lidérces bizonytalansága, végül belevesztek a folytonos fenyegetettségbe, az önmagát szüntelen újratermelő szerencsétlenkedésbe. “Ahol a rohadás, ott az élet” – jegyzi meg saját írói világáról a szerző, és valóban: történeteiben egy olyan dimenzió tárul fel előttünk, melyből elillant a szeretet, legfeljebb karácsonykor idézik vissza a szellemét kapatos angyalok, de aztán ők is inkább leautóznak a téli tengerpartra. Az eredetileg pszichiáter végzettségű Terzijszki álomrealista elbeszélései mesteri pontossággal tapintanak rá azokra a lelki, társadalmi és történelmi mozzanatokra, melyekből ez a krónikus szeretethiány fakad: karakterei a látszat kedvéért megpróbálnak belesimulni a környezetükbe, igyekeznek felvenni a ritmust a napi élettel, de végzetesen elbuknak, hiszen rendre elfelejtik feltenni maguknak a legelemibb és legkézenfekvőbb kérdéseket. Szeretnek-e valakit? Ki is szereti őket?
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.