Az otthon íze minden ember, minden család, minden közösség és régió számára mást és mást jelent, de alapvetően az étkezőasztalnál vagy a tűzhely mellett átélt pillanatok, illatok, hangulatok emlékeiről szól.
Shannon Sarna régi terve volt elbeszélni a zsidó nép történetét az ételeken és étkezéseken keresztül. Ez a könyv mintegy száz recept és receptváltozat segítségével bemutatja, hogy formálódott a zsidó konyha a világ különféle tájain – Európában, a Közel-Keleten, Észak-Afrikában és Amerikában – olyan történelmi tényezők hatására is, mint a ki- és bevándorlás, a kultúrák és a hagyományok keveredése, ötvöződése.
A könyv bemutat sok-sok tradicionális ételt, valamint ezek izgalmas, újragondolt variációit. A nagymamáktól örökölt, féltve őrzött receptek visszaidézik az otthon, a zsidó ünnepek régi ízeit, ugyanakkor ösztönzést adnak a szerzőnek és az olvasónak a továbbfejlesztéshez, a kísérletezéshez vegetáriánus és vegán változatokkal, a lengyel, a magyar, az olasz, az arab, sőt a távol-keleti konyhák fogásainak átvételéhez, újraértelmezéséhez.
A saksukák és schnitzelek, latkeszek és kuglik, csirkelevesek és sajttorták minden zsidó és nem zsidó család asztalán helyet érdemelnek – ráadásként pedig elmesélik egy sokszínű, sokarcú hagyomány történetét.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 1960 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 990 Ft, GLS 1130 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.