Kner Albert (1899-1976), a neves nyomdász-dinasztia sarja hosszú tépelődés után 1940-ben végül úgy döntött, hogy feleségével és két gyermekével kivándorol Amerikába. Alig beszélt angolul, de sokoldalú tehetsége így is megmutatkozott és igen hamar híressé tette: egyszerre volt festő, nyomdász, tervezőgrafikus és marketinges egy olyan korszakban, amikor a marketing mint fogalom még ismeretlen volt. Kner Albert ötlete volt többek között, hogy kartonpapírból készítsenek tárgyakat azokban az időkben, amikor a fém és a fa inkább hadicélokat szolgált. Az ő nevéhez fűződik a „six-pack”, a cigarettásdoboz, a lemezborító és sok más, minden amerikai háztartásban jelen lévő praktikus csomagolóeszköz. Gyerekkönyve, Az elegáns elefánt 13000 pédányban kelt el a kiadást követő első három hónapban, darabja egy dollárért, ami akkor nagy pénznek számított. Az Amerikában töltött első három éve alatt munkatársaival 1433 játékot valamint társasjátékokat, karácsonyi díszeket, irodabelsőket, könyveket, csomagolópapírokat, logókat tervezett. És ami nem elhanyagolható: remek ember volt, minden munkatársa a rajongásig szerette. A kötetet gyönyörű színes képek illusztrálják.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 1960 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 990 Ft, GLS 1130 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.