Jódal Rózsa könyvkritikái 2014 decemberétől hangzanak el kéthetente az Újvidéki Rádió Szempont című műsorában. Az általa kiválasztott, elolvasott és bemutatott mintegy kétszázötven kiadvány listája igen széles merítésből áll össze. (…) Ám mi mégis a vajdasági kiadóknál megjelent, egy-két kivételtől eltekintve itt élő szerzők műveit bemutató, értékelő kritikái közül válogattunk be mintegy hatvanat e kötetbe. Ezeket a kritika/ismertető elhangzásának időpontja alapján rendeztük kötetbe, 2014-től 2023-ig.
A „hivatásos” olvasó, aki maga is elismert író, igyekszik megtalálni azt, ami az adott könyvre, csakis a meghatározott szerzőre jellemző, ami különlegessé, felismerhetővé, egyedivé teszi műveit, kiemeli az értékeket, de elmondja meglátásait, azt sem titkolja, ha valami nem igazán nyerte el a tetszését, hisz ez is a kritikus feladata. Igyekszik nyomon követni, regisztrálni a legfiatalabb költő- és írónemzedék életérzését, látásmódját, az új trendeket. És – aki ismeri pályáját, annak világos, hogy miért – kiemelt figyelmet szentel a gyermekeknek szánt és a gyermekekről írt művekre.