Kovács-Gombos Gábor

Ennek a könyvnek az írója 1981 augusztusának egyik napján akkori munkahelyén, a soproni belvárosban álló volt Esterházy palota középkori épületének felújított tetőterében kialakított irodában ült éppen, amikor főnöke, az ott működő múzeum igazgatója bejött a szobába egy ismeretlennel. „Ő itt Kovács-Gombos Gábor, múzeumi grafikusként fog itt dolgozni” – mutatta be a közepesen hosszú hajú, szakállas fiatal-embert, és a szobában lévő másik két íróasztal közül az egy ideje üresen állóra mutatott, hogy az lesz az új kolléga helye. Kezet fogtunk, bemutatkoztunk egymásnak – két Gábor -; így ismerkedtünk meg. Mindezt azért tartom fontosnak itt elmondani, hogy rögtön az elején tisztázzuk: mindaz, ami ebben a könyvben található, az sokszor bizony eléggé személyes lesz. Mert bár próbáltam ugyan írás közben objektív lenni – amennyire csak lehet -, de hát mi ketten, szerző és „tárgya”, azért azóta a kölcsönös bemutatkozás óta, immáron több mint negyven éve (noha már régóta egyikünk sem abban a bizonyos múzeumban dolgozik) mégiscsak nagyon szoros barátságban éljük az életünket. Amióta – alighanem alig pár nappal a megismerkedésünk után – először láttam akkori soproni lakásukban Kovács-Gombos Gábor festményeit, azóta követem érdeklődő figyelemmel a munkásságát; ezt próbálom meg ezeken az oldalakon az olvasók elé tárni. Sokszor szubjektíven, ahogyan az évek során én – és néha még az is lehet, hogy akkor éppen egyedül csak én – láttam, látom.