Leírás:
Irodalmi szenzáció Rejtő Jenő kiadatlan munkáinak kiadása. A jelen esetben több kéziratról, levélről, bohózatról, forgatókönyvről van szó, melyek ízig-vérig igazi rejtős-sztorik, és műfaji különbségük ellenére valamennyi hamisítatlan korabeli pesti humor. Az egyes szövegeket bevezető vezeti fel, illetve az eredetileg töredékes kéziratokhoz fűzött megjegyzések és kiegészítések a Rejtő-írásoktól elkülönülve szerepelnek. A közölt írások közül egyedül a Tokaji aszú című vígjáték látott nyomtatásban napvilágot a Színházi Magazinban (1941) – Szilágyi László neve alatt, mert a korabeli zsidótörvények miatt az író csak “feketén”, más neve alatt dolgozhatott. A Pillanatnyi pénzzavar forgatókönyvét Kanizsay József néven Rejtő írta, mely a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárában lelhető fel. A filmforgatókönyv a könnyebb olvashatóság végett színműformára lett átalakítva. A kötetbe beemelt két bohózat közül a Légió mindhalálig kultikus státuszra emelkedett, bár idáig még nem publikálták, és szintén aránylag ismeretlen A 3 test őr. Rejtő Jenőhöz szorosan kapcsolódik Fülig Jimmy neve, így ifjúkori jóbarátja, Ladányi Béla fiának születésére kedvenc főhőse nevében írt levelet, ami igazi gyöngyszeme az összeállításnak. A kötetet a sajtó alá rendező Kiss Ferenc utószava zárja, melyben megpróbál rendet rakni a kusza Rejtő-hagyaték rejtelmeiben is.
Kiss Ferenc: “És hogy még mennyi Rejtő kézirat bukkan elő a homályból? Ezzel kapcsolatban semmi sem biztos. Egy dolog biztos csupán: 2010 óta mérhetetlenül sok időt töltöttem az Országos Széchényi Könyvtár és a Petőfi Irodalmi Múzeum olvasótermeiben, ahol sikerült rábukkannom sok-sok ismeretlen forrásanyagra… Ezzel párhuzamosan nagy élvezettel csiszoltam össze a különféle szövegváltozatokat, elmerülve Rejtő zsenijében úgy, mint amikor a Rejtő képregények szövegkönyveit írtam. Legutolsó adaptációm: Az ellopott futár 2014-ben a Magyar Képregény Szövetség Alfabéta-díjában részesült. Remélem, Önt is sikerült jókedvre derítenem az egyik legnagyobb magyar nevettető elveszettnek hitt munkáival.”
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.