Leírás:
A kötet nem csupán – címének megfelelően – Magyarország 895-1301 közti történetét tekinti át, hanem előzményként felvázolja a Kárpát- medence és a magyarság 895 előtti históriáját is. Ilyen módon a 14. század elejéig összefoglaló képet ad a Kárpát-medencei térségről, a magyarságról, illetve Magyarországról. A munka monografikus jellegű: egyaránt tárgyalja a gazdasági, a társadalmi, a politikai és a műveltségi viszonyokat. A magyarság korai történetének sorsfordító mozzanatai, eseményei között olvashatunk itt a nép eredetéről, a honfoglalásról, a kalandozásokról, az állam kialakulásáról, a trónharcokról és pártküzdelmekről, a tatárjárásról és a tartományuraságról. Megelevenednek a könyv lapjain azok az erőfeszítések, amelyek a fennmaradásért, a regionális hatalmi szerepkör elnyeréséért, a modernizáció meggyökereztetéséért, az Európa fejlettebb feléhez való illeszkedés megvalósításáért történtek. A nagy formátumú uralkodók (Szent István, Szent László, Kálmán, III. Béla, II. András, IV. Béla) mellett természetesen más királyokról is szó esik, ugyanakkor az egész társadalom (világiak és egyháziak) széles panorámáját kapjuk, bepillanthatunk a mindennapok életébe, kirajzolódnak az elit kultúra kontúrjai. A kötet használatát különféle mellékletek (térképek, bibliográfi a, kutatástörténeti áttekintés, genealógiai összeállítás, időrendi táblázat) könnyítik meg.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.