Leírás:
Mindszenty bíboros az amerikai követségen majd’ 15 esztendőt töltött, s ezt a periódust az emlékirataiban “azylum”-nak nevezte, az amerikai diplomaták pedig “menedék”-nek (refuge). Az Amerikai Nemzeti Levéltárban őrzött vonatkozó forrásokat kutathatóvá válásuk után kezdték tanulmányozni a szerzők. Azonnal feltűnt számukra ez a véleménykülönbség és az, hogy nem csupán ebben a kérdésben volt eltérő a két fél véleménye. A budapesti követségi tartózkodás számos életközeli dokumentumot tartalmaz. A bíboros itteni tartózkodását jól dokumentálja a “Duty Log”, az ügyeletes tiszt kézikönyve, amelyben a követségi tartózkodásra vonatkozó dokumentációnak egy újabb szempontja kerekedik ki: az amerikaiak számára fontos iratok, elsősorban abból a szempontból, hogy mi a halaszthatatlan teendő akkor, ha a bíboros olyan időpontban tesz rendkívüli kezdeményezést, amikor az apparátus nem tartózkodik a követség épületében, és az ügyeletes tisztnek magára hagyva kell cselekednie. Ez a naptárszerű összeállítás tehát forgatókönyv a rendkívüli esetek kezelésére, továbbá arra, hogyan alakul a bíboros elképzelése jövőjéről, különösen pedig a követség elhagyásáról. Ezért személyére és levelezésére vonatkozóan minden fontos és idáig figyelmen kívül hagyott információt dokumentál ez a kézikönyv, amely hivatkozik a vonatkozó táviratokra és levelekre, ezen kívül pedig betekintést enged az amerikai diplomaták szempontjaiba, egymás közti kapcsolat tartására.
Könyvünk tartalmazza ezt a kézikönyvet, valamint minden olyan dokumentumot, amelyre a “Duty Log” hivatkozik. Zinner Tibor bevezető tanulmánya ismerteti az itt közölt dokumentumok egyfajta olvasatát, amely azonban nem meríti ki az itt közölt források teljességét, és még számos felfedezésre ad alkalmat a Kedves Olvasónak.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.