„Én nem ilyennek képzeltem a költészetet.
Én azt hittem, hogy a vers szívből jön,
hogy a versnek hála hirtelen megért az is,
akivel évek óta elbeszélünk egymás mellett.
De csak pakolgatom a szavakat ide-oda,
irtom a határozókat, jelzőket,
három sorból kettőt csinálok,
kettőből meg egyet, míg
egy szavam sem marad.”
Mintha az elszakadás és a felszabadulás állomásait járhatnánk végig: a kamaszkor lezárását, az önálló élet indulásának fázisait, az újabb illeszkedési kényszerek nehéz és nonszensz szabályait, egy párkapcsolat függő játszmáit és az irodalmi nyilvánosság társas játékait. Rékai Anett a visszájáról látja a dolgokat, a vonat ablakában pedig ott van a tükör lehetősége is. Így lesz egyfajta utazás az egész könyv, váratlan váltókkal, feltételes megállókkal és szabad jelzésekkel.