Nemzeti értékviták és kultúrafelfogások 1847-2014

Leírás:
Milyen is a mi nemzeti kultúránk, s egyáltalán fontos-e, érték-e számunkra? Honnan jöttünk, hová tartozunk, s merre menjünk? Kelet vagy Nyugat? Magyarság, európaiság vagy globalizáció? Befogadás vagy kirekesztés; feloldódás vagy gazdagodás?
Több mint másfél évszázad (1847-2014) hazai művelődési közgondolkodásáról és a nemzeti identitással, kultúrával foglalkozó vitáiról ad áttekintést Agárdi Péter könyve. A magyar kultúrát sokszínű, de egységes egésznek tartja, ugyanakkor vállalkozik a kultúráról szóló elméleti és művelődéspolitikai álláspontok, ideológiák, ütközések tipizálására is. Négy jellegzetes kultúrafelfogást különít el: 1. a konzervatív, keresztény-nemzetit, 2. a polgári liberális, modern irányzatot, 3. a radikális népi-nemzetit és 4. a baloldali, illetve szocialista kultúrafelfogást. Külön fejezet szól a posztmodernről.
Az elemzések főszereplői: Eötvös József, Ady Endre, Szabó Ervin, Szekfű Gyula, Kunfi Zsigmond, Ignotus, Szabó Dezső, Jászi Oszkár, Kornis Gyula, Klebelsberg Kuno, Babits Mihály, Bartók Béla, Hóman Bálint, Karácsony Sándor, József Attila, Németh László, Lukács György, Márai Sándor, Illyés Gyula, Keresztury Dezső, Révai József, Bibó István, Aczél György, Kosáry Domokos, Vitányi Iván. E személyiségek között szembetűnőek az akár éles különbségek, nem ritkák a szellemi ütközetek, de vannak találkozási pontok: megannyi rokon vagy azonos kulturális eszmény és értékállítás össze is köti őket. “A nemzet: közös ihlet” (József Attila).
A művelődés- és eszmetörténeti könyv természetszerűleg érinti a 2000 utáni másfél évtizedben, napjainkban zajló ideológiai-kulturális csatákat (például Hóman Bálintról, Németh Lászlóról, Lukács Györgyről vagy éppen a Kádár-korszakról). Egyúttal kísérletet tesz arra, hogy a makacs tények alapján korrigálja a hatalom szolgálóleányává szegődő, múlthamisító emlékezetpolitikák egyes torzításait. A szerző a kultúraváltás és kultúravesztés kettősségében fogalmazza meg a jelen idő trendjeinek értelmezési lehetőségeit, mindeközben további vitára ösztönöz a mai magyar és a világkultúra helyzetéről, értékeiről, jövőjéről.
Agárdi Péter
Az 1946-ban született művelődés- és irodalomtörténész még egyetemistaként a XVII. századi régi magyar irodalom kutatásával kezdte pályáját, de évtizedek óta kutatja a XX. századi s a kortárs nemzeti kultúra jelenségeit és vitáit. A professor emeritus közel negyedszázada tanít művelődéstörténetet, valamint különböző kulturális és médiatantárgyakat a Pécsi Tudományegyetemen; megalapította és egy évtizeden át vezette a Könyvtár- és Információtudományi Intézetet. Dolgozott az MTA Irodalomtudományi Intézetében, külsős szerkesztő-riporterként, majd alelnökként, később kurátorként a Magyar Rádióban. Kutatói és publikációs tevékenysége mellett tíz évet töltött az MSZMP központjának tudományoskulturális osztályán. A rendszerváltozás után az MTA Lukács György Archívumában kutatóként helyezkedett el, s emellett egyetemi tanár lett; több tudományos folyóirat munkatársa, szerkesztőségi tanácsadója. Szenvedélyesen szeret tanítani, hallgatói hátizsákos profnak becézik.
Fontosabb kötetei:
Értékrend és kritika. Fejtő Ferenc irodalomszemlélete a 30-as években (1982)
Torlódó múlt. József Attila és kortársai (1995)
Kunfi Zsigmond (2001)
Magyar kultúra és média a XXI. század elején (2005); “…a multat be kell vallani.” Nemzeti kultúra − baloldali tradíció (2006)
József Attila, a közös ihlet. Egy irodalmi centenárium tükre és anatómiája (2010)
Kultúravesztés vagy kultúraváltás? Nemzeti értékek – kultúraközvetítés – művelődéspolitikák (2012)
“Irodalomról, vagy más ily fontos emberi lomról”. József Attila és a magyar nemzeti hagyománytudat (2013).
Mostani alkotása a 25. önálló könyve.