Leírás:
”Tallinn, 1946. A szovjet megszállás alatt nyögő észt főváros egyik romos külvárosi utcájában egy hatéves kisfiú a háztömbjük előtti farakáson ülve buszvezetőt játszik. Feltűnik egy csodálatos, vadonatúj Pobjeda, s megáll a fiú előtt, aki szóba elegyedik a vezetővel. Az autó és a kedves bácsi lenyűgözik a gyereket: hamarosan mély barátság alakul ki köztük, és ezzel megindul a tragikus események láncolata. Lelepleződik a lakásban bujkáló, politikai üldözött apa, megkezdődik az anya kálváriája, és velük párhuzamosan az operaénekes nagynéni érett kori románca a BBC tudósítójával, találkozásuk és menekülésük krimiszerű fordulataival.
Ilmar Taska észt író 1953-ban született a szibériai Kirovban, ahová a szovjet hatalom deportálta családját. Sztálin halálát követően visszatérhettek szülőföldjükre, Taska filmrendező, producer, forgatókönyvíró lett, dolgozott Svédországban és Hollywoodban is, majd később ő hozta létre az első észt kereskedelmi televíziócsatornát. Íróként 2016-ban jelentkezett Pobjeda 1946 című regényével, amely nem csak Észtországban aratott nagy sikert: eddig már tizenkét nyelvre lefordították, és a The Times Litterary Supplement 2018-ban Az év könyve kitüntetésben részesítette.
A könyv félelmetes rálátást nyújt a zsarnokság működésére, az elnyomó hatalom ördögi módszereire, s a titkosszolgálat fogaskerekei között hányódó, kiszolgáltatott emberi sorsokra is. Politikai thrillerbe illő mesteri cselekményszövése és történetmesélése letehetetlen művé teszi Ilmar Taska bemutatkozó kötetét.”
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.