Minden verseskötet utazásra hív, de van, amelyik sokféle útra invitál. László Noémi Pulzus című kötetének valamennyi verse egy-egy városhoz, tájegységhez vagy utcához kötődik, és mindegyik – Erdélyben, Magyarországon és szerte a világon – személyessé tett tereket nyit és mutat meg olvasóinak. A költemények azonban nemcsak térben, de időben is sokfelé kalandoznak, ősi mitológiákat idéznek meg és tesznek jelen idejűvé, miközben könnyen és magától értetődőn lépnek kapcsolatba a folyamatos változással.
A Pulzus vitathatatlanul a költő eddigi életművének számvetése, és így mindenekelőtt arra kérdez rá, hogyan viszonyult egykor, és hogyan viszonyul most a létezéshez. „Nem vagyok végleges”, jelenti ki a versek beszélője, és ezt támasztja alá az egész kötet: az élethez rugalmasan hozzáállni, kíváncsinak lenni, megfigyelni, értelmezni és nézőpontot tudni váltani mind olyan kapaszkodók a mindennapokban, amelyek derűt és tudatos megélést képesek vinni a hétköznapokba és a művészetbe.
László Noémi versei játékos és klasszikus formákba öntve oly könnyedén siklanak olvasás közben, mint „futó habok szíjas hidak alatt”.
Orosz Annabella rajzaival.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 1960 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 990 Ft, GLS 1130 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.