Leírás:
A történelmi Magyarország egyik legjelentősebb kegyhelye Máriaradna a mai napig is megtartotta lelki jelentőségét. Talán nincs is Európának olyan kistája, mint Máriaradna vonzáskörzete, ahol ennyiféle nép, nyelv, hagyomány, és vallás él együtt. Harangozó Imre néprajzkutató kötete a radnai búcsújárás néprajzi vonatkozásait, megejtően színes vallási néphagyományait, imádságait tárja elénk.
Bővebben:
A történelmi Magyarország egyik legjelentősebb kegyhelye Máriaradna a mögöttünk hagyott viharos évszázadban is megtartotta lelki jelentőségét. Talán nincs is Európának, de talán a világnak sem olyan kistája, mint Máriaradna vonzáskörzete, ahol ennyiféle nép, nyelv, hagyomány, és vallás él együtt.
Éppen ezért meglepő, hogy a témával foglalkozó irodalom máig meglehetősen szerény. Negyedszázada jelent meg -a ma már ismert néprajzkutató- Harangozó Imre első kötete, amely a radnai búcsújárás néprajzi vonatkozásait, hagyományait vizsgálta. A kötet mára gyakran hivatkozott forrásmunkává vált, ám gyakorlatilag szinte beszerezhetetlen. Ezért vállalkozott a Fríg Kiadó a kötet új, jelentősen bővített kiadásának a gondozására. Bízunk benne, hogy most megjelent könyvünkkel tovább árnyaljuk, gazdagítjuk vallási néphagyományaink megejtően színes képét. Harangozó Imre művének elolvasása után, sokan kapnak kedvet egy lelket megújító máriaradnai zarándoklatra!
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.