Rembrandt – A képek színjátéka

Ez a vaskos kötet nem egy friss monográfia Rembrandtról: nem életrajz, oeuvre-katalógus vagy kortörténeti áttekintés. Inkább egy művészet-történész tudományosan megalapozott, mégis rendhagyó ajánlata arra, hogy nézzük meg újra a jól ismert műveket – és gondoljuk újra, hogy nézőként mi is volna a teendőnk velük?
Hogy rendhagyó, az abból is látszik, hogy a festmény a borítón nem Rembrandt saját kezű műve. A koppenhágai múzeum 1648-ban készült Krisztus Emmausban című képe tehetséges tanítványi munka – a szerző szerint mégis remekmű: megrendítő, kiábrándult, keserű látlelet az ember köznapi vakságáról.
Mert – e könyv tézise szerint – a mester nemcsak festőként volt géniusz, hanem drámaszerzőként is: arra oktatta tanítványait is, hogy – mint itt is, egy bibliai történettel szembesülve – ne érjék be a készen talált vallási vagy erkölcsi szentenciákkal: nézzenek úgy a kép színpadára, mintha itt és most történő, nyitott kimenetelű drámák szemtanúi volnának.
Rembrandt kifinomult képalkotói és dramaturgiai eszközöket fejlesztett ki arra, hogy bonyolult emberi konfliktusokat vigyen színre festményeken és rézkarcokon – oly módon, hogy elkötelezett nézője a cselekményt, a sorsok alakulását eseményszerűen végig is tudja követni.
De a festmény mégsem színház – a laikus nézőnek, hogy megelevenedjen a dráma, itt aktívan játszania is kell. Igaz, ehhez – a történetek ismeretén túl – csupán odafigyelésre, fegyelmezett szemmunkára, empátiára és némi képzeletre van szüksége – a fáradságért viszont a megértés öröme, katartikus műélvezet kárpótolhat.
Rényi András elemző munkája igyekszik megkönnyíteni a belépést a képek rembrandti színpadára, a festett függöny mögé. Elemzései nyomán a művek virtuális terében nemcsak egy, a XVII. században fogant, de ma is shakespeare-i módon eleven világ tárul fel előttünk, hanem a képi médiumok egy olyan varázslatos játéktere is megnyílik, amely örökre rabul ejti azt, aki egyszer valóban belemerészkedett.