Bede Bélát jó olvasni. Egyrészt, mert igen szórakoztatóan mesél fölöttébb érdekes történeteket; másrészt, mert hasznos önvizsgálatra késztet. Minél tovább jutsz e könyvben, annál inkább mész össze, ha netalán (túl) sokra tartottad magad, e kötet végére Gulliverből bizonyosan Vidor leszel.
Mert hát melyikünk lenne képes megmászni a Kilimandzsárót vagy a Jáva szigetén füstölgő Bromo vulkánt? Ki kockáztatná meg közülünk, hogy elmegy a Szamoa-szigeteki ősi kőemlékhez, ahol az a veszély fenyegeti – noch dazu –, hogy bottal kergetik el? Ki ralizna úttalan úton, egy nap nyolc órán át, 15 km-es sebességgel a Pantanal felé? Ki merné kijelenteni azt, ami ebben a műben a leghatározottabban le vagyon szögezve, hogy „víz alatt nyugodtan úszkáló búvárt cápa még soha nem támadott meg”?
Persze annak, aki gyerekkorában derékig süllyedt a Rákos-patak jeges vizébe, meg sem kottyan az ilyesmi.
De csak annak.
Ám nem csupán különleges kunsztokról szól ez a derűs tabló. Előkerül a snúr, az egyes helyeken csumegának becézett csúzli, aztán a kacsázás világrekordja (ha valaki nem sejtené: az amerikai Kurt Steiner tartja a lapos kavics 88 pattanásával), vagy a gombfoci, amelynek alapvetéseit 1958-ban a Kárpátia étteremben fektették le, minden gourmet-nak összefolyt a nyál a szájában.
S van még itt olyan tétel, hogy „a kerékpárverseny csak annak unalmas, aki nem szereti a bringát”, továbbá megtudjuk azt is: a lebilincselő B. B. Czibor Zoltán szomszédja volt Barcelonában.
A legjobban azonban az szökik a szembe, hogy a szerző imádja a sportot.
Még inkább az életet.
Hegyi Iván