Leírás:
”Hegedűs Imre János lírai színezetű székelyföldi történetei, emberi sorsai a szülőföldről elinduló, de oda rendszerint visszatérő, vagy onnan el sem mozduló erdélyi magyarok útkeresését, küzdelmét, csalódásait, győzelmeit mutatja be, egyúttal a kisebbségi közösség fennmaradásának, gyökerei megőrzésének esélyeit is vizsgálva. A balladai hangulatú novellák hősei a túlélés, a boldogulás reményében vállalják nehézségeiket, az otthonukban nem csüggedve küzdők éppúgy, mint a szülőföldjüket a majdani hazatérés szándékával elhagyók, hogy akár az anyaországba, akár szerte Romániába, Európába vagy a tengerentúlra távozásukkal, olykori sikertelenségükkel egyszerre példázzák a széthullást, a veszteséget, de az újrakezdés reményét is, ahogy a maguk önazonosságába kapaszkodva igyekeznek megmaradni, vagy legalább a teljes morális bukást elkerülni.
A könyv a székely köznyelv, észjárás és talányos gondolkodás helyett a huszadik-huszonegyedik század kihívásait állítja középpontba, az ismert élethelyzetek már korunk gondolatvilágát, attitűdjét és felfogását mutatják be, ugyanakkor a jól ismert székely szívósság, kitartás és leleményesség léte sem kérdőjeleződik meg, a nemzetegység gondolata pedig még öntudatlanul és a buktatók dacára is uralkodó eszme marad, hogy a kötetzáró stílusgyakorlattal végül a székelységre jellemző örök, klasszikus jegyek vérbő humorú ábrázolásához is eljussunk.”
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.