Nehéz nagyobb közhelyet találni, mint hogy a szülők szeretik a gyermekeiket és szeretnék, ha boldog és elégedett felnőtt válna belőlük. Ám kérdezzük meg, az, hogy szeretjük őket és a legjobb jövő kívánjuk nekik, vajon azt jelenti-e, hogy hagyjuk, gyermekünk a „saját feje után menjen”, azaz a saját hajlamait és ösztöneit követve haladjon előre (néha pedig hátra), vagy szülőként azt gondoljuk, nagyon is tudjuk, hogy a gyermekünknek mire van szüksége és mindent megteszünk, hogy az általunk kijelölt úton haladjon.
A kötet bemutatja, hogy a környezet, amelyben a szülők gyermekeket nevelnek, milyen hatással van a szülői döntéshozatalra. Megváltoztak a gazdasági ösztönzők, legfőképpen a gazdasági egyenlőtlenségek megnövekedése miatt: a gyermeknevelésnek tehát tétje van, de miért lett ez a tét nagyobb, mint korábban volt? Mi az oka annak, hogy a fejlett országokban a szülők manapság sokkal több időt, energiát és pénzt fordítanak a gyermekeik nevelésére – a gyermeknevelés intenzívebbé vált -, mint pár évtizeddel korábban, amikor a társadalmi egyenlőtlenségek kisebbek voltak, nem utolsósorban a „gondoskodó államnak” köszönhetően.
M. Doepke és F. Zilibotti a közgazdaságtan eszköztárát felhasználva, de a történeti-kulturális tényezők szerepét egyáltalán nem tagadva keresi a válaszokat ezekre a kérdésekre. Hossz- és keresztmetszeti képet adnak arról, milyen szerepet játszanak a jelenkor kapitalizmusát jellemző növekvő társadalmi egyenlőtlenségek a szülői attitűdök megváltozásában és megfordítva, a szülői attitűdök megváltozása miként hat vissza, erősíti fel a társadalmi egyenlőtlenségeket. Mindez jól láthatóan a társadalmi mobilitás lelassulásához vezet annak összes ismert negatív következményével.
Talán mondani sem kell, hogy a szerzők által bemutatott helyzetkép és következtetések mennyire fontosak a mai magyar társadalomra nézve is.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 1960 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 990 Ft, GLS 1130 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.