Kárpáti Péter a kortárs magyar dráma egyik legfontosabb alkotója. Egyúttal vérbeli színházi ember, hiszen dramaturgként, újabban rendezőként is jelentős hatása van. Nemcsak a magyar dráma nyelvét, kifejezésmódját újította meg, hanem nagy szerepe volt a magyar színház 90-es évekbeli szemléletváltásában is. Ma pedig a független szcéna egyik meghatározó alkotója. Ebben a gazdag, sokszínű életműben segít eligazodni könyvünk. A kötet részletesen bemutatja Kárpáti Péter drámaírói világát, jellemzi a különféle korszakait, elemzi az egyes színműveit. Ezek mellett bemutatja a darabok színpadi életét is: számba veszi a legfontosabb bemutatókat, azok jellegzetességeit, hatásukat, és részletesen kitér az alkotó színházi munkásságára is. Mindezt a drámaíróval folytatott műhelybeszélgetések kísérik, amelyek egy belső, szubjektív képet is adnak Kárpáti Péter alkotói pályájáról, drámaírói szemléletéről, színházi munkamódszeréről, improvizációs technikájának kialakulásáról. Ezek a beszélgetések a darabok keletkezéstörténetének bemutatásán túl megelevenítenek meghatározó alkotótársakat, mára már eltűnt színházi műhelyeket, szétszóródott társulatokat, és reflektálnak a közelmúlt és a jelen színházi történéseire is.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 1960 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 990 Ft, GLS 1130 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.