Leírás:
Ez a kötet a 2018 szeptemberében rendezett Üdvözlet a győzőnek című interdiszciplináris konferencia szerkesztett anyagát tartalmazza. A konferencia egy három alkalomból álló sorozat záróeseménye volt: előzményeit 2014-ben és 2016-ban rendeztük meg Emlékezés egy nyár-éjszakára, illetve E nagy tivornyán címmel, és mindkét korábbi rendezvény anyagát közreadtuk kötetben is. A harmadik konferencia felhívása – az előző kettőhöz hasonlóan – egy Ady-verscím iróniáját igyekezett kreatívan továbbgondolni és kontextusba helyezni, elérkezve arra a pontra, amikor ez az irónia végképp keserűvé és reménytelenné válik, miközben máshol már érlelődik a húszas évek sosem látott virágzása, már készülnek a modernség kulturális projektumát kiteljesítő és a század arculatát meghatározó művek. A kötet tanulmányai az irodalom, a zene, a képzőművészet, a tánc, a színház, a film, a tömegkultúra, a korabeli médiumok, a köznyelv, a közgondolkodás, a kulturális intézmények történetében kutatják ezt a kettősséget.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.