Leírás:
“Tegnap Szentendrén, délben ½ 1-kor, befejeztem azt a munkámat, amit még szabadságom alatt kezdtem… Nagy lépést tettem most. Majd meglátod, ha a kis művet elküldöm. Címe: Unicornus” – számol be írásáról Hamvas Béla 1948. szeptember 28-án barátjához intézett levelében. A mű, amely 110 gépelt lap terjedelemben, Hamvas Béla kézírásos javításaival és oldalszámozásával maradt fenn hagyatékában, mintegy három hónap alatt készült el, többek között olyan, szintén készülő művek társaságában, mint a Regényelméleti fragmentum, vagy a Karneval.
A kezdetben “Unicornus” vagy a múzsai beavatás könyve címen megjelölt tervezetbe – a kéziratos jegyzetek tanúsága szerint – Hamvas Béla néhány, már korábban felvázolt munkatervének anyagát is beillesztette. E tekintetben talán az egyik legfontosabb az Ez vagy te (Részben profán, részben hieratikus értekezés) munkacímen kidolgozott feljegyzései voltak, amelyeknek “muzikálisan megkomponált” átdolgozása később az Unicornus végleges szövegének második, Feljegyzések című szakasza alá rendeződött.
A mű gépiratában eredetileg szereplő három fejezetcím (Beszélgetések – Feljegyzések – Epilegomena) közül jóllehet Hamvas Béla az utólagos javítások során a második szakasz címét törölte, azonban az Epilegomena fejezetének szövegében az erre történő utalások változatlanul megmaradtak.
A jelen kiadásban a sajátos szóhasználatot és központozást figyelembe véve az eredeti gépirat Hamvas Béla által javított és véglegesített szövegét követtük.
Palkovics Tibor
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.