A zen művészetként ismert szellemi utak gyakorlása számunkra komoly nehézségeket jelent. Akármelyik művészeti területre tekintünk is, legyen az képző-, zene-, vagy mozgás-, illetve harcművészet, ezek a nehézségek elsősorban nem technikaiak, noha kétségtelen, hogy ebből a szempontból sincs könnyű dolgunk, hanem mentálisak, illetve kifejezetten szellemiek. Kultúránk, neveltetésünk, tapasztalataink ugyanis nem készítenek fel arra, amivel a praxis során találkozunk. Ilyen akadály például az a hiány, amelyet a gyakorlást kiegészítő elmélet és a személyes tutorálás teljes hiánya jelent. Hagyományos formában a tanítvány nem kap sem szellemi, sem lelki segítséget, annál is inkább, mert a zen buddhizmus szellemében az is az út („dó”) részét képezi, hogy a technikai útmutatáson túl felmerülő járulékos nehézségéket maga oldja meg.
Az Üres harang a zen művészet jegyében született, mégis eltér a klasszikus hagyománytól, mivel, egyfajta épületes olvasmányként segítséget nyújthat a zen művészetek gyakorlói számára. Annál is inkább, mert a szerző önmaga megsegítésére írta, amikor szembekerült azokkal a nehézségekkel, amelyekkel a sakuhacsi, a japán bambuszfuvola praxisának elsajátítása során találkozott. Nem kíván azonban a sakuhacsi játék rendszeres elmélete lenni, noha első olvasata szerint tartalmaz erre mutató elemeket. A könyv olyan szellemi dimenziókat érint, amelyek túlterjednek a művészet bizonyos értelemben zárt, biztonságos és kísérletezésre is alkalmat adó körein, s ilyenként olyan olvasók érdeklődésére is számot tarthat, akik nem a művészet felől fogalmazzák meg egzisztenciális kérdéseiket. Fő témája az emberi cselekvés, amely nem merülhet ki a művészetek gyakorlásában, ahogyan a zazen értelmét sem merítheti ki a dódzsóban való mozdulatlan ülés ténye: a művészet gyakorlása, miként a zen buddhista meditáció is végső jelentését a világban való cselekvés során nyeri el.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 1960 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 990 Ft, GLS 1130 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.