Kötetünk, Tamás Gáspár Miklós életműkiadásának második darabja, a szerző 2010-2019 között írt, főként magyarországi politikai, kulturális, gazdasági jelenségeket vizsgáló szövegeiből válogat.
A jelen krónikájaként olvasható írások a Nemzeti Együttműködés Rendszerének hatalomra jutását és megszilárdítását, kisebbségellenes alkotmánymódosításait, ortodox és unortodox jegyeket egyaránt hordozó gazdaságpolitikáját, az általa foganatosított perverz újraelosztást, a propagandisztikus médiaapparátus kiépítését tárgyalják, részletesen bemutatva az illiberalizmus sajátosan magyar hagyományát, egyben kortárs jelentését a posztfasizmus globális állapotában. Amellett, hogy a szerző fokozatosan kidolgozza a NER nem liberális, azaz nem kizárólag a jogvédelemre koncentráló (de azt sem elhanyagoló), kritikai értelmezését, számos konkrét javaslatot tesz arra, hogyan lehetne a jelenlegi termelési rendszer fenntartása mellett is valódi(bb) demokratikus intézményrendszert teremteni Magyarországon – olyat, amelyben mindenki szava és közreműködése egyformán számítana a politikai közösségalkotásban -, ugyanakkor megmutatják az eredeti kommunista eszme (a magántulajdon, a bérmunka és az osztálytársadalom eltörlése) aktuális relevanciáját is.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 1960 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 990 Ft, GLS 1130 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.