Leírás:
Magyarországon évente mintegy 10 millió látogató keresi fel az ország 800 muzeális intézményét. A látogatók közt sok a gyermek, akik óvodai vagy iskolai csoportban érkeznek. A gyermekek jó részét szülő vagy pedagógus hozza, azért, hogy a múzeumban különleges élmények közepette tanuljanak. Nem kevés azoknak a felnőtteknek a száma sem, akik szintén tanulási szándékkal érkeznek, legyen az tudatos törekvés vagy csak az új, ismeretlen megismerésének vágya. A ma múzeuma sokféle funkciót tölt be: gyűjt, raktároz, kutat és kiállít, emellett ismeretterjesztő könyvtár és dokumentációs központ is, amelyben előadótermek és műhelyek működnek, éttermet nyitottak, koncerteket és bálokat rendeznek. Mi örülünk annak, hogy a múzeum újra népszerű, fontos intézménye lett az elitkultúrának, s nyitott a tömegkultúra, a közművelődés felé is, csendes, magasztos templomból élő, érdekes helyszínné vált. Divatos hely lett, ahol gyakorta illik megjelenni, ahol izgalmas szellemi kalandokra számíthat a látogató – és arra is, hogy az interpretátor, a múzeumpedagógus, és gyakran a kutató, a kurátor is társául szegődik a művekhez, tárgyakhoz vezető úton.Ebben a kötetben külföldi és hazai szerzők, a múzeumi világ ismert szakemberei gyűjtötték össze a múzeumi ismeretátadással, múzeumi tanulással kapcsolatos tapasztalat legjavát. A kötetet haszonnal forgathatják pedagógusok, iskolai szabadidő – szervezők, közoktatási vezetők, minden múzeumban dolgozó szakember, és mindazok, akik kultúráról, kommunikációról, pedagógiáról tanulnak vagy tanítanak. Az alkotók remélik, hogy együttműködésük hozzájárul a múzeumok népszerűségének itthon is tapasztalható növekedéséhez.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban: 
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 1960 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 990 Ft, GLS 1130 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.

