Hírek

Díjazottjaink

Az elgurult bolt

Az Üveggolyó-rend birtokosainak antológiáját tartod kezedben, olvasó. Ismerjük a rend tagjait, minden egyessel váltottunk már szót, vagy jártunk otthonukban, néztünk a szemükbe, koccintottunk, vagy kacagtunk a térdünket csapkodva, pirultunk ostobaságunk miatt, tettünk fel nekik bolondos kérdéseket, vagy éppenséggel befűzték a cipőnket haláluk előtt az irodán. De nem is ez most a lényeg.

Egy fontos díj neve nem lehet véletlen, egy rendé különösen nem (az Aranygyapjat egy a tenger fölött átrepülő beszélni és röpülni tudó bűbájos kos hátáról nyírták le, akinek, miután megmentette a felhőistennő fiának életét, az oltáron elvágták a torkát, s akiből a csillagkép is lett, s ez még csak a történet eleje), s hogy mit fejez ki, rangot, érdemet, munkálkodást, erkölcsi tartást, avagy éppenséggel még ennél is többet? Szeretetet, avagy még annál is többet? A szemre nehezülő álmot, a távolságot, mint üveggolyót, tehát valami kifejezhetetlent, ami mégis magától értetődő? Éppen ez a nagyszerű ebben a rendben: hogy a díj olyanoktól olyanokhoz gurul, akik ismerik egymást: ez a guruló üveggolyó a figyelem, tapintat és kedvesség és ismétlem, szeretet díja, nem a távolságé, hanem a közelségé, a könyvespolcok között lezajló félcsöndes beszélgetéseké, a hátsó szobákban felizzó szenvedélyeké, s a bolt minden helyiségében lezajló vidám lakomáké, a pingpong-partiké, a visszatérő otthonosságé, olyan földi lényeké, akik olykor félszavakból is megértik egymást.

Jól tudjuk, hogy egy díj nem csak azt díjazza, aki kapja, hanem azt is, aki adja, s gondoljunk csak bele, miféle finom kis Üveggolyó díjat kapott ez a bolt, gondoljunk csak bele a díjazottak listájába, ebbe a tizenöt nagyszerű névbe, és a tizenöt névhez tartozó dallamba, emlékbe, gondolatba, pillantásba, emberi mozdulatba, költészetbe, tartásba: egy ilyen listát nem sok díj mondhat a magáénak, sőt, rajta kívül egyetlenegy sem, ennek a díjnak zamata, fénye van.

Van egy bolt, amelyik elgurult. Üvegből van, gömbölyű, csillog, kemény, áttetsző, és gurul, gurul. Hogy hova gurul? Bele a szívbe, barátocskáim, bele a lélekbe.

Forgách András

 

Üveggolyó-díj

Az Írók Boltja Üveggolyó-díja egy olyan elismerés, amit a könyvesbolt munkatársai évente adományoznak egy-egy kortárs irodalmi személyiségnek – munkássága, irodalmi tevékenysége elismerése mellett a bolt dolgozóival való bensőséges kapcsolata kifejezéseként.

Eddigi díjazottaink:

1993 Mándy Iván
1994 Mészöly Miklós
1995 Balassa Péter
1996 Parti Nagy Lajos
1997 Tandori Dezső
1998 Petri György
1999 Györe Balázs
2000 Szilágyi Ákos
2001 Göncz Árpád
2002 Keresztury Tibor
2003 Balla Zsófia
2004 Esterházy Péter
2005 Kovács András Ferenc
2006 Nádas PéterSándor Iván
2007 Forgách András
2008 Rácz Péter
2009 Mészáros Sándor
2010 Nádasdy Ádám
2011 Heller Ágnes
2012 Németh Gábor
2013 Bán ZsófiaBarnás FerencRadnóti SándorSajó László
2014 Borbély Szilárd
2015 Károlyi Csaba
2016 Márton László
2017 Schein Gábor
2018 Garaczi László
2019 Alexander Brody
2021 Szilágyi Zsófia
2022 Kukorelly Endre
2023 Kemény István
2024 Darvasi László

Örökös Törzsvásárló díj

Az Írók Boltja vásárlói közül többen évtizedek óta látogatják az üzletet, hűségük megbecsüléseként alapítottuk az évente átadott Örökös Törzsvásárló díjat.

2014 Vágó Péter
2015 Márton János
2016 Molnár Éva
2017 Baczoni Gábor Miklós
2018 Karol Wlachovský
2019 Dr. Balázs Géza
2021 Czifra György
2022 Vásárhelyi Árpád
2023 Sárvári Álmos
2024 Czabán György

Írók Boltja Könyvösztöndíj

120.000 Ft értékű könyvutalvánnyal járó Könyvösztöndíjat minden évben egy 35 év alatti szépirodalom területén alkotó szerző könyvhéttől-könyvhétig terjedő időszakban magyar nyelven megjelent könyvéért adjuk át.

2014 és 2018 között a József Attila Kör mindenkori elnöksége és a JAK-füzetek sorozatszerkesztői segédkeztek a díj odaítélésében. 2019-től az általunk felkért neves írók, költők, kritikusok alkotják a szakmai zsűrit, boltunk egy-egy munkatársával kiegészülve.

A zsűri tagjai:

2019: Garaczi László író, Károlyi Csaba kritikus és Andócs Andrea
2020: Deczki Sarolta irodalomtörténész, kritikus, Márton László író, műfordító és Csiszér Dániel
2021: Visy Beatrix irodalomtörténész, kritikus, Németh Gábor író, forgatókönyvíró és Szántó Tibor
2022: Rácz Péter költő, műfordító, Nemes Z. Márió költő, kritikus, esztéta és Andócs Andrea

Díjazottak:

2014 Harmath Artemisz: Szüntelen jóvátétel – Újraolvasni Weörest (Helikon)
2015 Sirokai Mátyás: A káprázatbeliekhez (Libri)
2016 Szabó Imola Julianna: Kinőtt szív (L’Harmattan)
2017 Pál Sándor Attila: Düvő (Magvető)
2018 André Ferenc: Szótagadó (Jelenkor)
2019 Szendi Nóra: Természetes lustaság (Kalligram)
2019 Vajna Ádám: Oda (Scolar)
2020 Borcsa Imola: Magnebéhat (Napkút)
2021 Puskás Panni: A rezervátum visszafoglalása (Magvető)
2022 Hegedüs Vera: Ostoba (Műút)
2023 Veszprémi Szilveszter: Helyek, ahol rám öröm vár (Prae)

Kapcsolódó bejegyzések